A város tetején ülve nézem,
hogyan lángol a világ,
hogy a napnak a sugara
a szmogfelhõkbe bele-bele fúrja magát.
Nézem az utcákat, a tereket, a falakat,
hallottam már ezeket a zajokat.
Úgy szeretem a reggeli szagokat,
mégis a földben bomlanak el!
A JELENEM CSAKIS ÉN VAGYOK,
ÉS EGYRE RÖVIDEBBEK A NAPPALOK,
GYENGÜL A KÉP, AKADOZIK A VÉTEL,
DE VÁLTOZNI AKAROK.
ZUHANOK LEFELÉ,
ÉS ÉRZEM A CSONTJAIM LETTEK A FÉK.
KERESEM A JEGYEMET,
NEHOGY HOLNAP IS UGYANEZT DOBJA MAJD A GÉP.
KÉREM VIGYÁZZANAK, AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK!
MÁR LÁTSZIK A FÉNY,
DE EZ MÉG CSAK A HAJNALI JÁRAT.
Rázza a város az elsõ buszt,
ahogy átível a Dunán,
amin a bejövõ égéstermék
fojtja az átutazók nyakát.
Nézem az ellenséges szemeket,
ezeket a barátságtalan fejeket.
Én már tudok rólatok eleget,
és ti is a földben bomlotok el!
A HOLNAPOMÉRT CSAK ÉN VAGYOK,
DE EGYRE RÖVIDEBBEK A NAPPALOK,
GYENGÜL A KÉP, AKADOZIK A VÉTEL,
DE VÁLTOZNI AKAROK.
