Nem elég a napfény,
mar tul kevés a hold
mondd, hol van az a jó,
mi bennünk volt.
Hiszem azt a szót még,
amit hinni sem lehet,
de miért van, hogy ez mar nehéz.
Hazugsagból sziklask,
sziveden sebek,
könnyekbõl lesz egy ócean.
Ugyanugy, mint régen,
nem lesz érzem én,
mosolyogsz ram,
mégis érzem, ugy faj.
A csend és az éj, ha arcodhoz ér,
oly furcsat mesél - nem értheted.
A csend és az éj, ha lelkünkhöz ér,
oly furcsan beszél, ha elhiszed.
Ez a hûvös hajnal
most ujra elkisér,
egyedül mész tan masra vagysz.
Akarom, hogy egyszer,
még egyszer, jók legyünk,
ki tudja, mért van, hogy igy rontjuk el.
A csend és az éj, ha arcodhoz ér,
oly furcsat mesél - nem értheted.
A csend és az éj, ha lelkünkhöz ér,
oly furcsan beszél, ha elhiszed.
De uj nap majd mast hoz,
és ha mégsem, hat az se baj.
Csak szivünkkkel jatszik a szél
és ha ram nézel,
tudom masnak latsz, kedvesem,
a szivünkkel jatszik,
csak jatszik és jatszik a szél
csend és az éj, ha elkisér.
A csend és az éj, ha arcodhoz ér,
oly furcsat mesél - nem értheted.
A csend és az éj, ha lelkünkhöz ér,
oly furcsan beszél, s te elhiszed.
