Éjfél mult épp,
az agyad mellé lépek,
a szél halkan jar,
te régen alszol mar.
melletted allva
még csak halkan sugom én,
hogy mért' jó nekem,
s hogy mért' légy velem.
Szivedben örzõl engem rég,
barhol vagy, szived engem véd,
igy most mar mindenem tiéd,
amig csak élek.
Nem kell, hogy barmi jót igérj,
nem kell mar rég, hogy értem élj,
mar ugyis mindenem tiéd,
amig csak élek.
Ébreszt par szó,
mar régen mindent hallok,
de el nem atulnam
e furcsa éjszakan,
almodom igy tovabb,
mert masképp ugy sem hallhatnam
(hallhatnad)
mert nem mondanad.
Szivedben örzõl engem rég,
barhol vagy, szived engem véd,
igy most mar mindenem tiéd,
amig csak élek.
Nem kell, hogy barmi jót igérj,
nem kell mar rég, hogy értem élj,
mar ugyis mindenem tiéd,
amig csak élek.
S ha egyszer tavolban jarsz
mért' félnél
a szivem mig él, tiéd.
Bébi értemén, szived ismernem
éreznem, õriznem kell
mig él bennem él, enyém.
Szivedben örzõl engem rég,
barhol vagy, szived engem véd,
igy most mar mindenem tiéd,
amig csak élek.
Nem kell, hogy barmi jót igérj,
nem kell mar rég, hogy értem élj,
hat ugy ölelj, hat ugy ölelj,
amig csak élek!
