Fazva lépkedek az uton, at a varoson,
lassan esni kezd a hó, de ez sem baj.
mert jól tudom, az utca végén allsz,
s a hóban rég csak engem varsz.
Jéghideg a két kezed
de végre karjaidba zarsz.
Ha velem élsz, ugyis barhol jó
mert van, amit el nem lep a hó
ha velem élsz, nem szamit a tél,
csak közelebb fuj minket a szél.
Ha velem élsz, ugyis barhol jó
mert van, amit el nem lep a hó
ha latlak, elmulik a tél
a mosolyod forróbb mindennél.
Az atható hideg, amelyben téged varlak én
gyorsan mulik el, ha latom mar
hogy jössz felém.
Az almos téli csend kiséri lépteink zajat
jéghideg a két kezed
de forróbb lesz az éjszakank.
Fakat tép a szélvihar,
ne félj, nem ér minket el
csak annyi kell
hogy itt benn ujra atölelj.
Ó, igy lesz mar, barmi var
amig hozzam bujsz, ha faj
s a holnap ugy jön el,
hogyminket igy talal.
Ha velem élsz, ugyis barhol jó
mert van, amit el nem lep a hó
ha velem élsz, nem szamit a tél,
csak közelebb fuj minket a szél.
Ha velem élsz, ugyis barhol jó
mert van, amit el nem lep a hó
ha latlak, elmulik a tél
a mosolyod forróbb mindennél.
Ha velem élsz, ugyis barhol jó
mert van, amit el nem lep a hó
ha velem élsz, nem szamit a tél,
csak közelebb fuj minket a szél.
Ha velem élsz, ugyis barhol jó
mert van, amit el nem lep a hó
ha latlak, elmulik a tél
a mosolyod forróbb mindennél.
