Csábít egy éj, egy sejtelmes látomás,
Csábít egy arc, mit egyszer kell, hogy láss,
És a szem, mit láttam már valahol,
És kék, és olyan szép.
És a száj, mi most más szívéhez szól:
Tiéd volt az arc, tudom most már jól,
És azóta
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!
Ha valami fáj, nem érzem régen már,
És ez a láz csak álmomban éget tán,
És az arc, tudd meg, hogy tiéd,
Hívj! Nekem ennyi elég.
És a száj, ha hozzám szól majd még,
Meg kell értsed hát, ennyi épp elég,
Te biztosan látod,
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!
Tudd meg hát, sosem éreztem még,
Hogy szívem, szívem tiszta jég.
Hideg a nyár, vagy forró lehet a tél,
Nem segíthet más csak ha értem ég,
Te biztosan látod?
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!
Jégből vagyok, talán fel sem olvadok,
Hát nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet!
