Eső Mossa - Ismerős Arcok

A kelő napba nézek,

Vonz, de eltaszít;

Olvad már a szárnyam,

És a fénye megvakít.

Épp eleget láttam,

Hogy hitvány, ami szép;

A festék alatt mindig

Hazug volt a kép.

Álmaimban otthon járok, ismerős a táj,

Nem számít a távolság,

és nem számít, ha fáj;

Nem számít a búcsú sem,

s hogy miért gondolok rád,

Nem feledem, és jövök hozzád.

Veled zuhanok a végtelenbe,

Beleálmodlak az életembe,

Emlékedet a szellő hozza,

Bánatomat az eső mossa.

Az utak mellett járok,

Mint a vadállat, ha fél;

Lábaim nyomában ott

Haldoklik a tél.

A kutyám jön csak elém,

Ő mindig hazavárt;

Hogy megvénült szegény,

Sír, hogy újra lát.

Álmaimban otthon járok, ismerős a táj,

Nem számít a távolság,

és nem számít, ha fáj;

Nem számít a búcsú sem,

s hogy miért gondolok rád,

Nem feledem, és jövök hozzád.

Veled zuhanok a végtelenbe,

Beleálmodlak az életembe,

Emlékedet a szellő hozza,

Bánatomat az eső mossa.