Éjfél van a presszóban, - Let's go van
Mondja a kopasz erős, aki az est győztese lesz.
- Jó - mondok, - Csak én még egy kis
Maradékot meginnék.
- Látod itt előttem ezt,
De a mondat végével együtt
Kivezet a kapuhoz, hogy együtt
Az Idő, itt várd meg, és otthagy,
Bent meg nevetnek egyet,
De mindegy, pont jön az Idő,
Hogy megmondja nekem, ugyan mitől
Dugulnak el szép ívű folyók,
És lesz mocsár az egész tájból,
S ha kijön fölé a kakukkod párszor,
Én nekivágok valami kezembe akadót,
Hát hogy tudsz ilyen utolsó lenni,
Hogy ami volt, úgy többet nem lesz semmi?
Itt állunk valami nyárban,
A Balatonban, a májamon száj van.
A víz, mint a vaj olvad a Holdtól,
Szőreink közt halraj horkol.
||: Na Idő, ezt add vissza,
Meg mondd, mitől van, hogy olyan ritka,
Amikor nagyjából minden ott van a helyén,
Adódik nő és én, mint odaadó legény.
Éji ég, és magyar föld, bár pár német kint csörömpölt,
Ez mindegy, én nem a paradicsomot reklamálom,
Tudom, hozott anyagból kotyvasztod a masszát,
A bűvészek meg összeb****ák
A mozsarukban a Poljotot.:||
De én tudom, hogy volt, voltam ott.
