A huszárnak azért villámlik a kardja,
Mert égő szívéhez nagyon közel tartja.
Innen a huszárnak minden kardcsapása,
A tüzes mennykőnek egy mestervágása.
Egy szíve, egy hazája!
Felhőt szánt a szablyája!
Egy szíve, egy hazája!
Lángot fúj paripája!
Mikor a huszárok csatába indulnak,
Az isten szeméből örömkönnyek hullnak.
S innen lehet aztán azt kimagyarázni:
Mért szokott a huszár oly gyakran megázni?
Menyecske! Ha feléd huszár nyújtja száját,
Csókold meg a világ első katonáját.
Mert a huszár szíve olyan, mint a kardja,
Addig hajlik, amíg ő maga akarja.
Ki a szabadságért harcol mindhalálig –
Holta után tüstént egy csillaggá válik.
Ha én isten volnék, csak azt vinném végbe,
Hogy lóháton menne a huszár az égbe.
