Felüljárón ülve
Márkátlan borokat szürcsölve,
Tojtunk a világra.
Nem volt szükségünk másra,
Csak egy tollra, pár akkordra
És egy gitárra.
Na biggyesszünk egy dalt megint,
Amire majd mindenki rálegyint, ha hallja.
Szóljon a szabadságról, mondtam,
Te bólintottál
Az úr is ezt akarja.
De ha mindenünk már meg van írva,
Akkor mit véssek a papírra?
Ide elég lesz ez a sor.
Mindent elárul magunkról.
Nincs benne semmi,
Mégis a szívedig hatol.
Ahogy lógattuk a lábunk,
A vízben valamit megláttunk
Mikor felénk sodorta egy ág.
A felszín alatti magányból,
Pont akkor kelt ki magából
Egy tiszavirág.
Most utoljára néz az égre,
Jól tudja már holnap vége a dalnak.
Mégsem kulcsolja kezét imára,
Ő is tojik a világra
És előre köszön egy halnak.
De ha mindenünk már meg van írva,
Akkor mit véssek a papírra?
Ide elég lesz ez a sor.
Mindent elárul magunkról.
Nincs benne semmi,
Mégis a szívedig hatol.
