Meddig tart egy mesés nyár,
meddig szép egy csodás táj?
Amíg rágja a rozsda a fegyvert,
amíg látja az ember az embert-,
de van bennünk egy gonosz báj...
Féled már a hatalmát,
érezted már haragját-,
mikor támad a tűz, te is karmolsz:
talán megmenekülsz, ha harcolsz-,
de így végzed be parancsát...
Refr.:
Várt már ránk, ártó láng-,
egy őrült vágy: kard és lánc.
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
vele véget is ér, ami játék-,
ó, nem lesz több tánc!
Várt már ránk, vért kívánt-,
de ha bosszút állsz, fényt nem látsz!
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
mert a tegnapi seb ma is fáj még-,
ó, így nem lesz több tánc!
Meddig véd a szelíd szó,
meddig maradsz álmodó?
Amíg őrzöd a fényt, amit érzel,
amíg más mosolya neked ékszer-,
'míg él benned a varázsló!
De mindig volt egy sötét vágy-,
szenvedtél, ha föléd szállt.
Hiszen semmibe vette az álmod,
hogy az életed játszva lejátszod-,
és mindig lesz egy sötét vágy...
Refr.:... (ism.)
Mért' kell harc, mért' nem élsz?
Hisz' az álmod más: ott fényt remélsz.
Mért' kell harc, ha a könnyében félsz?
Csak bánat vár rád, ha az örvénybe lépsz.
Refr.:
Várt már ránk, ártó láng-,
egy őrült vágy: kard és lánc.
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
vele véget is ér, ami játék-,
ó, nem lesz több tánc!
Várt már ránk, vért kívánt-,
de ha bosszút állsz, fényt nem látsz!
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
mert a tegnapi seb ma is fáj még-,
ó, így nem lesz több tánc!
