Magány (BackJob Remix) - Punnany Massif

Nem tudsz aludni, lehet, hogy azért, mert késő éjjel,

mikor minden zaj elhal, és ott fekszel az ágyadban teljesen egyedül,

úrrá lesz rajtad a félelem,

azért mert hirtelen minden annyira üres.

Első személy, egyes számban

Lehetsz tömegben vagy bezárva egy szobában

Legbelül mindig magány van.

Az én testet ölt, a test meg este tölt

Még egy kört ahol csak csend a hangzavar a némaságban.

Ahol a környezet csak béna slepp

Az egyszemélyes hadsereg csak legyengítve lehet egyre erősebb

Kell a hiány, hogy hiányozz, kell, hogy félj, hogy lehess bátor

Bárhol is légy, bárhová mégy, de mindig ott vagy

De valaki mindig ott van, hiába minden én társas lény

Úgy is egy személy marad a végén, én, én, én, én...

Nem nagy talány a magány, ha meg találnád már magad

Talán úgy érzed más nem ért meg, talán csak nem érted

Inkább olvass, fogadd el, ne öld magad, csak foglald el

Időszakos szükséglet, így is megy tovább az élet, menj tovább!

Egymagad a lelkeddel, élsz igazán,

Tudod a sors, nagy magány.

Felébredés az éjszakában, az év minden évszakában

A fejem alatt egy párna, általában egymagában

Néha hanghullámok körbefonó hangulathulláma segít

továbblépni életutunk tudattalanjába.

Semmi baj, néha fáj, csak ki fél, ki fáj.

Úgyis kell a magány a tér, ami a lényegre rátér.

Nem sírásról szól az írás,

Bár az élet teherbírás,

Vállaljad fel önmagad,

Ennyi, semmi más.

Mert az egyedüllét nem vár,

Időt ad, hogy elfogadd önmagad,

Saját házadban az ami az otthonodtól távol tart,

Az üresség túltelít, ami nem túl patent,

Ahogy a nőknek importent, ha nem vagy impotent,

Tisztelet a kisbabáknak, ahol nem jutott hely apáknak,

Jó néhányan, néhány dolgot bekaphatnának,

Furcsa társ a magány, hogy ha van mit összehozz,

De nincs kivel megoszd, nincs kivel vitatkozz,

Ez egy lassú szakasz, ahol zavaros a tisztás,

A hosszú úton jobb, hogyha van melletted egy társ.

Addig is fuss, fess, hogy ne légy friss fos, elfoglalt a kéjes siker,

Erre ingereljen minden zsiger.

Egymagad a lelkeddel, élsz igazán,

Tudod a sors, nagy magány.

Felébredés az éjszakában, az év minden évszakában

A fejem alatt egy párna, általában egymagában

Néha hanghullámok körbefonó hangulathulláma segít

továbblépni életutunk tudattalanjába.

Első személy, egyes számban... zavar a némaságban...

ne öld magad... lehet... magad nem érted...

a környezet csak bé-bé-bénaság...