Jelmezbe bújik az egyik énünk
Azért, hogy vele ma másként éljünk.
Farsangra kél e házi lényünk,
Ha fél.
Én szépen csendben lehányom magam
A bárban ahányan annyian
Vagyunk még párban, ki boldogan
Alél.
Az én térjen magához
Vissza, ahol önmaga van.
Ronggyá rohadt az öltözékünk,
Kilóg belőle a másik énünk.
Az egyikkel együtt bocs, hogy élünk,
Ha hív magához.
Megjöttem, lassan lehányom magam-
ról a ruhám a nappaliban.
Csúsznék melléd, de vigasztalan
A szív.
Az én miért térjen magához
Vissza, ahol önmaga sincs?
