Skatulyákban alszik a város,
de kidugja fejét az éjjelei manó.
A szerelem átzuhan a falakon,
s zavartan azt üvölti, hogy hello.
Jaj, csak a szívem, a szívem, a szívem zakatol,
egymásnak esnek az égitestek valahol.
Ha a holdon dobol egy kobold,
álruhában én vagyok,
mint kerge lepkék, köribém gyűlnek,
a méreten aluli angyalok.
Jaj, csak a szívem, a szívem, a szívem zakatol,
egymásnak esnek az égitestek valahol.
