valahogy a szomorú részem az ember,
valahogy a boldog elszökik reggel,
álló utasok fogják a tervet, hogy
nem esik senki már szerelembe,
felejthetetlen, kereshetetlen,
nem ésszel ittam,
nem vagyok kedves,
fotelbe ültet, az öreg kor engem
papucsom a páros, a páratlan elme
pedig ugyanúgy hívlak, most is.
ugyan azon a nyelven,
el szakad a szó a számon és,
kiborul a szeszbe.
van még a pupillámon egy,
faragatlan herceg,
hintázik a tornácon az,
eső elöl elmegy
lecsukódik a szemem,
megágyaz az este,
tekintet nélküli álom vizeknek,
ereim a földbe, gyökeret vernek,
hajlik a hátam a földet keresve,
hajtják a kereket a kerék meg engem,
magamon kívül más értelemben,
sehogy se jó, mert nem ezt kerested
sehogy se alkalmas, sehogy se testes
pedig ugyanúgy hívlak, most is.
ugyan azon a nyelven,
el szakad a szó a számon és,
kiborul a szeszbe.
van még, a pupillámon egy,
faragatlan herceg,
hintázik a tornácon az,
eső elöl elmegy
ereim a földbe, gyökeret vernek
hajlik a hátam a földet keresve,
sehogy se jó, mert nem ezt kerested,
sehogy se alkalmas, sehogy se testes
felejthetetlen, kereshetetlen,
nem ésszel ittam,
nem vagyok kedves,
fotelbe ültet, az öreg kor engem,
papucsom a páros, a páratlan elme
pedig ugyanúgy hívlak, most is.
ugyan azon a nyelven,
el szakad a szó a számon és,
kiborul a szeszbe...
van még a pupillámon egy,
faragatlan herceg,
hintázik a tornácon az,
eső elöl elmegy
