Talán valamiféle ösztön,
Valami furcsa, belső kényszer
Addig hajt, míg ott nem állsz fönn,
Szélesre kitárt kézzel.
Ott, ahol a part szakad,
Ahol égig ér a szikla,
Bátor a szív, néma az agy,
Isteni a szikra.
A szél fúj, de a tenyered izzad.
Szegezd a szemed az égre.
A belső hang egyre csak biztat,
Hogy elrugaszkodj végre.
Ott, ahol a part szakad,
Ahol égig ér a szikla,
Bátor a szív, néma az agy,
Isteni a szikra.
Ott, ahol a part szakad,
Ahol égig ér a szikla,
Bátor a szív, néma az agy,
Isteni a szikra.
Ott, ahol a part szakad,
Ahol égig ér a szikla,
Bátor a szív, néma az agy,
Isteni a szikra.
