Összefolynak a napjaid, mindegyik hétfő.
Valaki megrázhatna már,
Hogy nyisd ki a szemed végre,
Lassan elnyel a magad köré teremtett mocsár!
Látod az összeomló házat,
Látod a süllyedő hajót,
Látod a fejünk felett a felhőt,
Csak egyet nem látsz meg: a jót!
Hiába színes a világ,
Ha nem látsz mást, csak sötét foltokat.
Mást hibáztatsz,
Pedig Te önmagad miatt nem vagy boldogabb.
Ha véletlenül mosolyogni látlak, az mindig meglep.
Igazán ritka pillanat.
Ezzel csak egyetlen egy baj van,
Ami beette magát a szívedbe, ott is marad.
Látod az összeomló házat,
Látod a süllyedő hajót,
Látod a fejünk felett a felhőt,
Csak egyet nem látsz meg: a jót!
Hiába színes a világ,
Ha nem látsz mást, csak sötét foltokat.
Mást hibáztatsz,
Pedig Te önmagad miatt nem vagy boldogabb.
Látod az összeomló házat,
Látod a süllyedő hajót,
Látod a fejünk felett a felhőt,
Csak egyet nem látsz meg: a jót!
Hiába színes a világ,
Ha nem látsz mást, csak sötét foltokat.
Mást hibáztatsz,
Pedig Te önmagad miatt nem vagy boldogabb.
