Bársonykék az ég
az orgonák lilák
az aszfalt sűrű krém
benne bóbiták
az ágakon rügyek
a rügyek zöld sebek
a zúgó lombú fák
így köszöntenek
Dühöngő pokol
az éledő tavasz
izzó napkohó
kovácsolja azt
gyümölcsöt terem
minden gyötrelem
orgonát fakaszt
a rothadó tetem
Pogány ünnepély
veszi kezdetét
bogarak rajzanak
szállnak szerteszét
Szirmok hullanak
százezer virág
kaszált réteken
leheli illatát
Rohan a hegy fele
rohan a völgybe le
a mézszagú világ
vele a nap tüze
Betör a réseken
betör az ablakon
könnyedén legyőz
belekapaszkodom
Elrepít a szél
lesem a kék eget
fogom a torkomat
nyelni nem lehet
benne agydarab
a szél csak visz tovább
a levegő marad
nyíló orgonák
nyújtóznak felém
megretten szívem
szememet forgatom
magamat kérdezem
Miért kell ebbe belehalni?
