A kocsma mögött már a világvége vár,
ahol a győztes a cipőjére pisál.
Gitárok küzdenek jegenyefák felett,
nézem az elrobogó Göncölszekeret.
A kékes sötétben neked koccanok,
a nyelved piszkálja ki azt a mondatot,
hogy a poharam alján ülepedik le
egy adag szplín, amit begyűjt az este.
Szorgos méhek helyett, tücskök zavarják
a kozmosz végtelennek tűnő nyugalmát.
Én meg azt akarom, hogy álljon az idő,
legyen az éjszaka áttekinthető.
Ne érezzem többé a percek múlását,
ragadjon fent a Hold, ne kergesse vágyát!
A sápadt fényben addig gerjesztem magam,
míg ráébredek végre félig ájultan,
hogy a csillagok azoknak ragyognak,
akik betöltötték már a tizennyolcat.
Intergalaktikus kódokkal üzennek,
és „alkalmas" vagyok rá, hogy megfejtsem őket.
A rossz boroktól olyan érzelgős leszek,
ellágyulva hallgatom a tücsköket.
Torkon ragadnak harmonikus hangzatok,
a zene szép belehalni akarok-
Legyen sötét, legyen örökké sötét,
az éjszaka csillagokig nyíljon szét!
